eMultiCoop Szociális Szövetkezet

  • Betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • Betűméret csökkentése
heni
Megyei eMagyarország pontok!
2010.06.03 17:25:09

Ma került sor az eMagyarország Centrum szervezésében egy közös megbeszélés közös gondolkodásra, Baracska Faluházában, ahová meghívást kaptunk mi is és Anitával el is mentünk. Az eMagyarország pont Megyei epontokat szeretne létrehozni és Nógrád megyéből minket kértek fel erre a feladatra. A mai napon részletesen elmondták, hogy mire gondoltak és együtt gondolkodtunk azon, hogy hogyan tudnánk ezt megvalósítani. Nekünk úgy érzem könnyű dolgunk volt én el is, mondtam, hogy már Szécsény kistérségében ezt így működik, kistérségen belül az IT-pontok epontok hálózatként működnek. 2 éve, amikor az IT-mentor megbeszélésen voltam ugyan az volt az érzésem, amiket ott mondtak mi már gyakorlatban rég csináltuk. Tudom, még sokat kell fejlődnünk, hogy egyre jobban és tökéletesben tegyük a dolgunkat, de ahogy olvasom a beszámolókat, és ahogy ismerem a szécsényi IT-mentorokat, menni fog.

De ahhoz még nagyon nagy szükségünk van a Sanyi tanítására, úgy hogy még sokat kell velünk foglalkoznod, és tanítani minket. :)

 




Címkék:


 

Tunduh Uing Teh
2017.03.06 07:50:14

The information you have to say this is very helpful at all Toko Herbal QnC Jelly Gamat Obat Infeksi Saluran Kencing I am very happy because they can find information about this cool Obat Jerawat Bandel Obat Gatal Pada Payudara It is one of the information I had long been looking Obat Gatal Pada Ketiak Obat Cantengan Briliant much because you have to share this information very unusual Obat Sesak Nafas Obat Maag Kronis I really hope that once you upgrade other recent information that is still associated with it Obat Vaginosis Bakterialis Obat Inefeksi Kulit Surely I will come back here to find the latest information that you write

 

 
Alexa Key
2018.01.15 01:32:36

Thanks for the helpful information. Because, I just found out there is a very extraordinary article like this, thanks

Toko Obat Herbal
Obat Nyeri Sendi
Agen Resmi Qnc jelly gamat di Banjarmasin

 
Spesialis Herba
2018.03.02 00:15:04

Thanks for the helpful information. Because, I just found out there is a very extraordinary article like this, thanks

Obat yang cocok Untuk Penyakit GERD
Cara Mengatasi Sakit Pinggang
Obat Kolik Abdomen
Obat Herbal Untuk Darah Tinggi
Obat Herbal Pereda Nyeri Otot
Cara Mengobati Biang Keringat Pada Bayi

 


Ön most itt jár: Blogtér heni Megyei eMagyarország pontok!